Tiszai süllőportyán a Crazy Fish-el…

Kötelező hétvégi süllőzésre érkeztünk a Dinnyésháti kikötőbe Szkupi Roland barátunk társaságában.

Mikinél tréleren álló hajónkba gyors bepakolás, pár perc és vízen vagyunk.

A reggeli ködben kezdtünk…

Mindannyian tudjátok, hogy repül ilyenkor az idő ,minden igényt kielégítő Frogunk és rajta 75-ös Mercurynk gyorsaságát kihasználva nagyon hamar egy mély keszeggel vastagon beállt gödör húzósabb törésén raktuk le az orrsúlyt . Január 18-át írunk, mai horgászatunk célja kifejezetten a közelgő Tiszai Bajnokok Kupájára való felkészülés, mint hely mint csali valamint ezek fényviszonybeli összefüggéseinek átlátása. Az elmúlt hetek nagy hidegei várhatóan ezekre az élőhelyekre koncentrálja nagy tömegben a takarmányhalat , és alatta de talán inkább a peremén a felvértezett harcosokat is. Hetek óta nem igazán mutatja kegyes arcát a víz. Vagy zavaros áradás, amiben mellékesen mondom nagy biztonsággal megfogható gumival a süllő de erről talán máskor … vagy viharos szél korbácsolja fel a felszínt, valamint végül de nem utolsó sorban a leküzdhetetlen jég. Ezeket mind végighorgásztuk néhány barátunkkal mint nemrég Sztahovits Petivel , úgy 10 -15 darabot mindig összeegerésztünk de nagy kitartással . Ma viszont minden tökéletes plusz 7 fok, köd ,az alvíz vízhozama növekszik tehát gyorsul pezsdül a folyó ,ez gondolom mindenki számára ismert legideálisabb körülmény. Egyrészt a süllő aktívabb bár nagyon hideg a víz biztosan nem fog rohanni a gumiért, másrészt az amúgy ideális élőhelyben gazdag és lassan folyó Tiszán helyére kerül a hal, beáll a nagy törések vonalára. Úgy 8 csónak áll szerintem hibásan velünk szemben a tonna keszeg tetején, 1-2 halon kívül semmi akciójuk. Láthatóan nagy csalikkal ,vastag zsinórral nagy jigekkel dobálnak azt hiszem az kijelenthető, hogy ez a peca mára már kevés halat ad. Én természetesen mára már szinte legendává érett 3.5 inches Awarunát akasztottam a fluoro carbonomon fityegő mini kapcsomra, Kitti és Roli más általunk nem tesztelt csalikat akarnak húzni, mikor ha nem most. Mi természetesen szinte legelsőként kaptuk meg például a Crazy-Fish gumikat tesztelésre, de az az igazság, hogy az Awaruna minden helyzetben megoldotta a halfogást ezért nem kellet igazán máshoz nyúlni. A hidegvízi süllőzésnél viszont felértékelődhet az intenzív íz hatás, de majd este értékelünk . Na de horgásszunk …repültek az első dobások, a finom botok ,vékony zsinórok éles kontaktust közvetítenek, megy a fejekben a film szinte úgy érzi az ember lát a víz alatt … most érek a keszeghez ..most a törésre ..itt kellene kapásomnak lenni és meglepődve tapasztalom első dobásom üres. Ellenben Kitti és Roli mindketten halat akasztanak első dobásra, balin és kősüllő.

Úgy 15 perce horgásztunk és 6 haluk volt amíg nekem csak egy. A Crazy Fish Vibro Fat rákos csalijára számomra is érthetetlen módon állandó érdeklődés van. Nem győztem fényképezni , ha ez kell neki én is váltottam Vibro Worm csalira de azért sem rákos ízesítésre , hanem a csukahorgászatban már bizonyított ánizsos ízre. A hatás megdöbbentő, nagyon finoman a lelassult halhoz alkalmazkodva szinte a végtelenségig helyben tartva – sorozatos kapás – süllő kősüllő. El is álltunk a helyről, ami lehet sokak számára érthetetlen miért hagyjuk ott a tutit , de érdekelt hogy csak jó helyen állunk e, vagy ilyen jó a csali?! Közben az összes csónak kapás nélkül otthagyta az általunk eddig horgászott gödröt, nem is értettük!

Következő beállásunk egy mély partközeli szakadás, melyet előttünk ketten is horgásznak. Ahogy lehetőségünk van, mert leállnak róla – mi beállunk . Ez a fajta horgászat megköveteli a pontos beállást, jó helyzetfelismerést. Bokor Károly barátunk szerint egy kicsit a süllő szemszögéből kell látnunk. Első 3 dobásból 3 halat akasztok a Vibro-Fat-tal aztán sorban mindhárman süllő kősüllő.

Crazy Fish – Vibro Fat és Vibro Worm

Délután fényváltásnál az aktívvá váló halak azért az Awarúna különleges mozgásának csak elcsábultak, de egyértelmű Crazy-Fish fölénnyel zárult a nap. A 35 darab kivett süsüből úgy 30-at Vibro-Wormal és Wibro –Fat-tal fogtuk , sok kapásunk lemaradt de azért elégedettek voltunk az eredménnyel. A nagy halak ugyan elkerültek aznap bennünket, de a kilós halak agresszív kapásai szenzációsak voltak.

Crazy Fish vs. Pontoon21 🙂

Ami egyértelműen kikörvonalazódott a nem aktív és nem agresszívan táplálkozó süllő is megfogható, nagyon élesen összhangban lévő felszereléssel. Mint kiderült, kis „kémiai hadviseléssel” akár a szép kort megélt „rozsdás vértű öreg harcosokat” is becsaphatjuk! Azért e nemes ellenfelünkkel és élőhelyével az öreg sokszor bőkezű Tiszával bánjunk kellő alázattal és tisztelettel, mert sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni milyen pótolhatatlan kincs egy szeletét kaptuk meg használatra……üdv:Bóz-Bek

Kép és Szöveg:
Bódi Zoltán és Berecki Kitti – Wobblerek.com ProTeam